Imafal


Az egyéni ima és személyes kapcsolat Jézussal elengedhetetlen forrás boldogságunk és békességünk fenntartásához.


Emellett Jézus mondja: ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. (Mt 18,19-20)


Jelen imafal célja, hogy közelebb kerüljünk egymás szívéhez, egymás lelkéhez.
A bennünk zajló örömökhöz, bánatokhoz mert így tudjuk egymást hordozni és a jó Isten elé vinni imában és kérni az Ő segítségét mindenben.


Az itt megjelent imaszándékokért minden nap imádkozik a SZÍVEK SZÖVETSÉGE ÉS MISSZIÓJA.


Az imakérések / imaszándékok időrendben egymás alatt jelennek meg.


Név ami szabadon megjelenhet a weboldalon
Élő email cím amin kapcsolatba léphetünk veled

Mindennapi imaszándékaink




Az új munkámbanvaló helytállásért és a gyerekekért, akiket tanítani fogok. Hálát adok az előttem álló kihívásokért, amik által növekedhetek Krisztusban! Amen
KR
2021-08-27 19:36:03
Egy ismerősöm fia nagyon súlyos beteg, tegnap szállították egy vidéki kórházból a SOTE kórházába , ma kezdik a kezelését. Nagy szükség van az imánkra ! Urunk , hallgass meg minket !
Kati
2021-08-26 11:52:36
Jézus él! Tisztességes keresetű állásért szeretnék imát lehetőleg Budapest környékén nyelvek használatával. Ha nem sok ehhez egészséget is kérnék, továbbá csendes lakhatást, hogy kipihenhessem magam, ugyanis évekig rossz alvó voltam. Társ is jöhetne.
Tibi
2021-08-26 08:32:14
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Szeretnék imát kérni családom élő és elhunyt tagjaiért.Saját magamért Isten fizesse.Etelka
Etelka
2021-08-08 20:36:39
ima kérés AUGUSZTUS 6 ÁN FIZETÉS SEGITSETEK,,, ADDIG SEMMI!! /SZERETNÉK ÉLELMISZER CSOMAGOT KÉRNI)) Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így
varga zoltán
2021-08-01 15:16:44
Hálás vagyok Jézusom,hogy olyan kegyelmi ajándékot adtál ma: Drága Testvéremet Magadhoz szólitottad du. 3 órakor a Te halálod órájában, ami különösen nagy ajándék. Hálával imádkozom, megszabadítottad szenvedéseitől,meghallgattad kérésemet.
Nitti Anna
2021-07-14 20:28:41
Kérjük az elsőpénteki Új TEREMTÉS kegyelmét, Jézus Krisztus Szívéből kiáradó tűz, víz és vér és a Szentlélek kenete által szívünk újjászületését, minden ember szívének lángra lobbanását. A Szív Útja, járj rajta! Szívek Szövetsége és Missziója
GD
2021-07-01 10:08:30
Kérjük az elsőpénteki kegyelmeket! Új teremtés Jézus Krisztus Szívéből kiáradó tűz, víz és vér és a Szentlélek kenete által szívünk újjászületése, minden ember szívének lángra lobbanása által. A Szív Útja, járj rajta! Szívek Szövetsége és Missziója
Dániel Gakovic
2021-07-01 10:02:59
Az elsőpénteki Jézus Szívéből kiáradó tűz, víz és vér és szívünk Szentlélekben való újjászületésének kegyelmi kiáradásáért, minden ember szívébe. A Szív Útja, járj rajta! Szívek Szövetsége és Missziója
GD
2021-07-01 09:40:07
Jöjj Szentlélek Úristen, szellemi erőddel teremtsd újjá szívünket, életünket, vegyed bitokba szívünket egészen, teljesen, örökre, hogy Te légy az Úr, az Atyával és a Fiúval együtt. A szív útja, járj rajta! Szívek Szövetsége és Missziója
GD
2021-06-16 09:08:12
Kérlek Benneteket, egy édesanyáért, rákkal küzd, hogy meggyógyuljon egészen, és családjával, gyermekeivel még sok évet tudjon együtt lenni egészségben. Kérem, hogy naponta imádkozzunk értük!
GD
2021-06-15 13:20:01
Épittessék föl a Fénykereszt a jánoshegyi (Budapest) Erzsébet-kilátó tetejére!
Ferenc
2021-06-05 02:57:23